2010. február 24., szerda

Egy kis mágia, egy kis bűbáj!

Szerelmi Kötés.

Hozzávalók: 3db fehér gyertya, 2db piros gyertya

Varázslat menete.

A fehér gyertyákat állítsuk fel háromszög alakban. A háromszög közepére tegyük a két piros gyertyát. Az egyik piros gyertya azt a személyt jelöli, akiért varázsolunk, a másik pedig a kérésünket. Mielőtt meggyújtanánk a gyertyákat, behunyt szemmel számoljunk 15-től 1-ig visszafelé.

Amikor a számolás végére értünk, mondjuk el hangosan kérésünket. Például: legyen erősebb a szerelmünk, jöjjön vissza hozzám a kedvesem, találjam meg mihamarabb életem párját, stb. Minden esetben csak egyetlen kívánság lehetséges, ne kérjünk tehát egyszerre több mindent.

Ha elmondtuk kívánságunkat, nyitott szemmel gyújtsuk meg az öt gyertyát.

Figyeljük néhány percig, hogyan égnek a gyertyák, majd rövid idő múlva a két pirosat toljuk egymáshoz közelebb. Égessük el az összes gyertyát egyharmad részig, majd fújjuk el. Ezt a szertartást még két alkalommal kell elvégeznünk, méghozzá úgy, hogy a két piros gyertya mindig közelebb kerüljön egymáshoz. A szertartások között legalább 1 nap teljen el.

Az utolsó alkalom.

A legutolsó alkalommal a két piros gyertyának már szorosan egymás mellett kell lennie, és mind az öt gyertyának csonkig le kell égnie.


Hűtlen személyt visszafordítani.

Először is egy fehér papírlapra felírod a kívánságaidat: mi az, amit meg szeretnél kapni a másik féltől, és mit vársz a kapcsolattól. Minden a pontos megfogalmazáson múlik, mert ha valamit nem elég konkrétan vetünk papírra, könnyen lehet, hogy nem úgy fog teljesülni, ahogy egyébként megálmodtad.
(Ha például valaki csak azt írja le, hogy XY-al szeressen belém, lehet, hogy így lesz, de soha nem fog együttélésben realizálódni a kapcsolat. )
Ezek után 21 napig tartó különböző meditációk következnek, ahol kérésedre koncentrálsz ……….segítségével. Teliholdkor aztán el kell égetned egy piros gyertyát a lakás feng-shui szerinti szerelemsarkában, amibe előzőleg rózsatövissel belevésted a kívánságod. Néhány héten belül a célszemély magától fog jelentkezni. Bár a szerelmi kötés többnyire egyetlen alkalom, a mágus utána is tartja a kapcsolatot az illetővel telefonon, hogy a dolgok alakulás szerint tudjon segíteni, hiszen minden eset egyedi.
Nem gombnyomásra működik

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése