2009. október 12., hétfő

ENDRE tenyérelemzése.


Kiváló társalgó, élénk, színes képzelőtehetsége van, kíváncsi, sokat töpreng, hajlamos az önzésre is. Elemzi élete minden vetületét, s addig latolgatja a tényeket, és az érzelmeket, míg el nem jut a végső igazságig. Filozófiához, miszticizmushoz, valláshoz vonzódhat.
Ösztönösen megérzi hallgatósága reakcióit, s azt irányítani is tudja.
Hajlamos az elzárkózásra, kedveli a magányt, de örömét leli abba is, ha megfigyelhet másokat, hangulatától függően.

Fontos, hogy saját maga cselekedhessen, s más zavaró tényező ne befolyásolja a tevékenységét. Érdeklődését megfogja, ami nem konvencionális, s késztetést érez arra, hogy valami nem mindennapi dolgot csináljon.
Igen nagy a törekvési vágya, s nem tudja elviselni, ha valaki az útjába áll, akkor ingerlékennyé válik. Bármiféle korlátozott helyzet erős reakciót válthat ki belőle, s gyakran kisebbrendűségi érzéssel küzd.

Veleszületett képesség a tanulás és a kutatómunka iránti tanúsított érzék, és elképzeléseit tökéletes ékesszólással tudja kifejezni. Mindig keresi azt, hogy nézőpontját hogyan fejezhetné ki még jobban mások előtt.

Az élet valamely területén kimagasló eredményeket érhet el. Ismerté válik, s az emberiség boldogulásának, fejlődésének érdekében végzett munkássága maradandó nyomot hagy maga után.

Intelligens, s a szükséges nagyságú akaraterővel bír. Nem túl makacs, de nem is lehet túl könnyen eltéríteni a szándékától. Tud határozott lenni, ha kell, de mindig próbálja mérlegelni az adott helyzet mellett és ellen szóló érveket, mielőtt döntést hozna. 

Nyughatatlan, hajlamos a szeszélyességre. Gazdag képzelőerővel rendelkezik, született utazó, nem szeret egy helyben maradni, gyakran álmodozik, s hajlamos a baljós gondolatait túlreagálni. Romantikus lény kedveli a művészetet, zenét, irodalmat. Gyakran a képzelet világában él, szeszélyes és néha megbízhatatlan.
Hajlamos a dolgokat túlzásba vinni, s gyorsan változtatja hangulatát, minden indok nélkül. Hajlamos idegi alapon a félelemre, súlyos esetekben hallucinációkra, és szorongás kerítheti hatalmába.
Hajlamos a jóindulatra, nagy szeretettel viseltetik szerettei iránt, s fontos az otthon melege is, de a hazafiság sem ál távol tőle.

Szélsőségesen érzékeny és feszélyezett, kisebbségi érzésekkel küzd, s szinte soha nem tud önálló lenni. Nehéz egy dologra koncentrálni, s ezért könnyen félrevezethető. A félénksége, önbizalomhiánya a gyermekkorból fakad. A külvilágból eredő dolgok nagyon megviselik, s nem tudja kellő kép lereagálni. A félénkség és a megmutatom, tenni akarás, bizonyítási vágy, olyan feszültségeket idéz elő, ez a kettős személyiség, megdöbbentő ellentétként jelentkezik. Ez a feszültség feltartóztatja a gondolkodást és az összpontosítást, ami betegségbe jelentkezik. 
Képes legyőzni ezt a fajta belső feszültséget, rendezetlenséget.

Nagyon fontos számára az állandó gyengédség a boldog szerelem, de nagy a valószínűsége, hogy nehéz életet él. Ezt okozhatják, hogy a céljai megvalósításán fáradozik, s okozhatják az életkörülményei is, de ha más körülmény nem gátolja rátalálhat az igaz boldogságra, ha a szerencse is hozzá szegődik. Hajlamos azonban arra, hogy szerelmi ügyekben hitegesse magát. Belső késztetés hatására, nem volt mindig hűséges partneréhez.

Ha ön is szeretne egy részletes tenyérelemzést, írjon e-mail címre:nerijosda@freemail.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése