2012. szeptember 29., szombat

Szaturnusz jegyet vált.

Október 5-én, ahogy a Szaturnusz jegyet vált: megszűnnek a pofonok!

Mindazon túl, hogy a Szaturnusz értékes tapasztalatokat adott neked, elérte azt is, hogy félj, hogy kétkedve fogadj mindent, - még azt is, amit hamarosan a SORS eléd fog tenni. Ez természetes, hiszen még fájnak és benned vannak azok az ütések, amelyeket kaptál tőle.

Becsapnálak, ha azt állítanám: október 5-én egy szempillantás alatt minden megváltozik. Nem fog.

Viszont nagyon sokat tehetsz annak érdekében, hogy ez a változás villámgyors legyen!

A Szaturnusztól nemcsak pofonokat kaptál, hanem bölcsességet is. Vagyis olyan tapasztalatokat, amelyek nélkül NEM vennéd észre a rád váró lehetőségeket. (Ha nem lenne Szaturnuszi tapasztalatod, úgy el mennél a lehetőségek mellett, mint a szél!)

Tehát, a jegyváltást követően a lehetőségeid egymást követik majd. Ezzel nincs is baj. A gond azzal van, hogy a Szaturnusz felépített benned egy falat, egy ösztönös választ a pofonokra. Azaz egy félelemmel teli kétkedést.

Persze idővel ez magától is leomlana, hiszen az eredményeket látva rájönnél arra, hogy a dolgok kezdenek visszatérni a régi kerékvágásukba. Csakhogy mire ezt felismered, addigra a Szaturnusz már belépni készül a Nyilas jegyébe...

Ezért a jegyváltást követően a legfontosabb feladatod: hogy ez a falat lebontsd!
Ehhez elsődlegesen Önmagad kell legyőznöd: azaz megbocsátani a múltért és elhinni azt, hogy nem jön már több pofon. Éveket nyersz, ha sikerül!


 Ha nem bontod le a falat...

Ebben az esetben szépen lassan stabilizálódni fog az életed. Vagyis mindazok a területek, amelyek nehézségeket okoztak számodra - elindulnak a reményteli változás útján. Kiemelkedő eredményekre és változásokra az elkövetkező 2 év fél évben kevésbé számíthatsz.


Ha sikerül lebontanod...

Azzal, hogy a lehetőségeid már az elején megragadod, olyan előnyökre teszel szert, amit behozni képtelenség. Az életed minden területe villámgyorsan fog rendeződni.

Bárhogy is döntesz - akarom mondani bontasz, évek múlva azt fogod mondani, hogy mindazt a jót amelyben élsz, nem érted volna el a most átélt tapasztalatok nélkül.

Vagyis a megpróbáltatásaidért a jutalmat, menet közben már megkaptad. Mivel nem kézzelfogható, ezért csak később azonosulsz azzal, hogy valójában mekkora kincshez is jutottál... 

Forrás: B.G.


2012. szeptember 24., hétfő

38. hét dióhéjban.


A lassú mozgású bolygók irányváltásai: gyakran napokig is elhúzódnak. Irányváltás előtt ezek a bolygók a földről nézveúgy tűnnek, mintha egy helyben állnának,vagyis stagnálnak. (A születési horoszkópban
S betűvel vannak jelölve az éppen stagnáló bolygók.)

A stagnáló bolygókról az Asztrológia úgy tartja, hogy ilyenkor erőt gyűjtenek.


A Plútó 18-án esedékes irányváltása előtt is pontosan ez történt! Hiszen a múlt hét közepétől

a bolygó már stagnál. És az igazat megvallva...
Nem tétlenkedett a stagnáló Plútó!

Szinte óramű pontossággal kirobbantotta a feszültséget Amerika és az Arab világ között.

Emlékeztetőül: a múlt héten feltöltöttek egy filmet az internetre
Innocence of Muslims (A muszlimok ártatlansága) címmel,
amely miatt számos országban véres tüntetések
robbantak ki.
  A Plútó nemcsak a legtöbb Arab országot képviseli, hanem a vallásban az Iszlámot is? Egyáltalán nemmeglepő, hogy ekkora feszültségeket idézett elő.

Miért pont Amerika?

Amerika Ikrek ország, és a jegyben járó Jupiter okozhat kellemetlen kommunikációs eseményeket.
Tudod, úgy ahogy nekünk Magyaroknak is!

Ott tartottunk, hogy a Plútó meg sem várta az irányváltást, már a stagnáló mozgása alatt feszültséget generált.


Az elmúlt napok eseményeinek függvényében ez igencsak elgondolkoztató, hiszen mi fog

történni akkor, ha majd 18-án elindul?

- Sajnos a gazdasági élet újabb zuhanására számítani lehet, hiszen korábbi direkt mozgásai idején

ez mindig bekövetkezett.

(TIPP: ha a közeljövőben utazást tervezel, akkor ajánlatos a hét elején valutát vásárolnod!)


- Nagyon úgy néz ki, hogy az Arab világban sem fognak megnyugodni a kedélyek.

Bármilyen furcsán is hangzik - ne felejtsd el, hogy a Plútó az ominózus filmmel okot, azaz
lehetőséget adott a szülötteinek...

Az elkövetkező hét egészen biztosan megmutatja, hogy a kialakult helyzet, hogyan fog folytatódni.


Szóval, a Plútó 18-ai  irányváltása, már ami a világ eseményeit illeti, nem túl sok

jóval kecsegtet.

Szerencsére a hatása nem fog sokáig tartani, hiszen az októberi uralmi csere,

várhatóan korlátozni fogja majd az erejét.
(Így legyen!)

Forrás: Buzsáki Gábor



2012. szeptember 17., hétfő

Amit a csillagok üzennek 37.hét

A horoszkóp 12. házát leggyakrabban a nehézségekkel
azonosítjuk. Pedig egy csomó másért is ez a
ház felelős! Például tudtad, hogy a színészek többségénél
a 12. ház sosem üres? A szerepekhez szükséges
beleélőképességet éppen ez a ház biztosítja számukra.

Vagy ott vannak azok, akiknek műveit emberek
ezrei (tízezrei vagy akár milliói) ismerik, viszont
az alkotót senki, mert sosem áll ki a színpadra.

Két 12. házas bolygómmal minden bizonnyal Én is
ez utóbbiak közé tartozom.

Nem könnyű, önmagunkat legyőzni.
Én úgy gondolom (ezzel a 2 bolygóval meg pláne),
hogy a lényeg NEM én vagyok - hanem TE és TI.
Szóval, a 12. ház...
az életfeladatok, a külvilágtól való elzárkózás,
a beleérzés, a megérzés és a hihetetlen álmok háza is!

Vagyis ez az a ház, ahol minden racionalitást nélkülözve
egyszer egy álmod valóra válhat!
Ehhez nem kell mást tenned, csak hinned magadban és abban,
amit csinálsz - még akkor is, ha mások kinevetnek!
Forrás: B. G.


Akikre a Plútó feni a fogát.



Ahogy a természetben, úgy az Asztrológiában is létezik
egyfajta természetes kiválasztódás - melynek során
a bolygók kiválasztják a méltatlanná vált szülöttjeiket.

A Plútó és a Szaturnusz uralmi cseréje pont egy ilyen alkalom...

Megijedned azonban nem szabad, ugyanis eléggé rossznak
kellene lenned ahhoz, hogy a méltatlanok listájára felkerülj.

Hogyan lehet felismerni a méltatlanná vált jelölteket?

Nagyon egyszerűen! Önmagukat soha nem azonosítják úgy,
hogy méltatlanok lennének - viszont a külvilág azonnal felismeri
bennük a jelöltséget. Egy szomorú példa:

Bizonyára Te is hallottál a Szlovák milliomosnő M3-as autópályán
történt tragikus balesetéről. Ő is egy méltatlanná vált jelölt volt,
akinek a “záróvizsgáján” sajnos már érezni lehetett a Szaturnusz
és a Plútó uralmi cseréjének közeledő hatásait is.
A büntetés amit a “SORS” a korábbi viselkedése miatt rámért:
egyértelműen Szaturnuszi volt. A cél szentesíti az eszközt
típusú kivitelezés viszont már Plútói...

Vagyis a rosszak azok közül kerülnek ki, akik úgy gondolják,
hogy Őket nem érheti baj, hiszen a fák alattuk az égig nőnek...

A bolygók szelektálásáról - a téma érzékenysége miatt,
nem igen lehet sehol sem olvasni. Az viszont tény,
hogy időnként móresre tanítják azokat, akik nem tanúsítanak
kellő alázatot...

Forrás: Buzsáki Gábor

2012. szeptember 15., szombat

Tested és aurád feltöltése energiával.



1./ Meditációval lazítsd el a testedet, s kerülj alfa állapotba, ahol a tudatalattid segítségét tudod kérni.
2./ Vizualizáld, képzeld el, hogy a világmindenség középpontjából - a Magasabb Intelligenciától - egy gyönyöru, fehér energiasugár érkezik fejed hátsó, felso részébe!
3./ Lelki szemeiddel lásd és érezd, hogy ez a tiszta, éltető energia fokozatosan feltölti és energetizálja tested minden részét, tetőtől talpig!
4./ Vizualizáld, hogy az energia végül boröd pórusain át a körötted lévő térbe is kijut, és gyönyörű fényesre és nagyra tölti fel aurádat is!
5./ Mondj köszönetet a kapott eroért, majd gyere ki szintedről 5-1 ig számolva.
  A gyakorlat végzését megkönnyíti a FELTÖLTODÉS c. kazetta, amelyen "Energetizáló és auraerosíto meditáció"-t mond Domján László.

Namaste